121/4. A csöves töltőtoll — A folytonos tintaáramlat

A gumicső halk sziszegéssel telt meg folyékony korommal, s a töltőtoll hegye azonnal megindult a papíron, mintha saját, önálló akarata volna. Henderson meglepődve tapasztalta, hogy a keze egyáltalán nem fárad el, sőt szinte magától rója a gyönyörű, dőlt betűs körmondatokat az elébe gördülő üres iktatóívekre.
– Látja, Antikvárius? – kacsintott Henderson, miközben a szája szélén elégedett mosoly bujkált. – Ez nem büntetés, hanem az elme tiszta automatizálása! A kézírásunkat optimalizálták, így többé nem kell időt pazarolnunk a fogalmazásra vagy a helyesírásra.
Az Antikvárius próbálta eltávolítani az ujjait a szorosan tapadó fémfelületről, de a csőből kiáramló vákuum finoman, mégis elmozdíthatatlanul rögzítette a fogását. A szomszédos asztalok felől egyenletes, ritmikus kaparászás hallatszott: tucatnyi hasonló toll rótta a papírt, bár a székekben már nem ült senki, csupán az összeroskadt zakók maradtak hátra.
– A vákuum nem csak a tintát adagolja, Henderson – jegyezte meg az Antikvárius szárazon, miközben a tollhegy éppen egy részletes leltári tételt rajzolt a lapra. – A csőnek van egy visszavezető ága is. És ha nem tévedek, a szívóhatás lassan átveszi a saját keringésünk ritmusát.
Ekkor a csarnok túlsó végében egy hatalmas, rézlemezes számláló ugrott egyet, s a falból egy apró, csengő hang kíséretében újabb üres doboz gördült elő.