120/4. A gördülő iktatókocsi — Az előléptetési szankció

A gőzzel teli alagútból nem egy dühös ellenőr, hanem egy apró, sárgaréz kerekeken guruló automata iktatókocsi gurult elő. Tetején egy számláló kattogott frenetikus sebességgel, majd pontosan az Antikvárius és Henderson előtt állt meg.
– „Kollektív felelősségvállalás nyugtázva” – sziszegte egy száraz, gépies hang a mennyezeti réztölcsérből. – „Az emberséges szándék miatti azonnali szankció: kötelező igazgatósági tisztség és rendkívüli döntéshozatal.”
– Ez valami elmebeteg tréfa! – csattant fel az Antikvárius, miközben éles, vágó pillantást vetett a kocsira. – Mi csak a szagzárt akartuk feloldani!
– Maga mondta, hogy ez a protokoll! – sziszegte Henderson dühösen, de a kocsi tálcáján heverő ív már eléjük is tolta az első hivatali feladványt. A nyomtatvány arról követelt azonnali igazgatósági határozatot, hogy a folyosói gőzkiáramlást a takarító mopszok pihenőidejének eltörlésével vagy a selejtezett iktatókönyvek elégetésével kompenzálják-e.
Mielőtt bármelyikük tiltakozhatott volna, a csempézett falakból finom fémláncok pattantak ki, és láthatatlan pontossággal a bokájuk köré tekeredtek, hozzabilincselve őket a gördülő iktatókocsihoz. A gőz lassan oszlani kezdett, és a csempézett folyosó sötét végén egy gyanúsan halk, ütemes szellőzőnyílás körvonalazódott.