119/4. A gépiesített iktatás — A körbevágott személyzet

Henderson közelebb lépett. A sárgaréz tollhegyet az asztallap alól finom fogaskerekek mozgatták, de nem betűket rótt a pergamenre. Egy pontos, szaggatott vonalat rajzolt, amely egy emberi alak körvonalát formázta a papíron.
Az Antikvárius a szemüvegét igazgatva köpött egyet a porcukorral borított padlóra.
– Látja? Önfejlesztő adminisztráció! Nincs bérigény, se kávészünet. Csak a tiszta forma – jelentette ki feszülten, bár a szája széle rángatózott az idegességtől.
– Ez az én régi munkaköri leírásom, uram – felelte Henderson, miközben hangja egyre dühösebbé vált. – És nézze meg a szaggatott vonal fejlécét. Ott az áll: „Kivágandó selejt”.
Mielőtt az Antikvárius válaszolhatott volna, a csarnok feletti gőzszelepek egyszerre fújtak ki. A papírfigurák feje – egy-egy precízen hajtogatott kartonkocka – száraz zizegéssel fordult a két jövevény felé. A mennyezetről lógó hatalmas, lyukasztóval felszerelt mechanikus kar lassan leereszkedett, és pontosan Henderson feje felett állt meg, fémes kattanással élesítve a pengéit.
– Úgy tűnik – jegyezte meg az Antikvárius, miközben egy fél lépést hátrált –, a műszakváltás ránk is vonatkozik.
A terem túlsó végén, a cukorporos padló alatt ekkor egy nehéz, rozsdás csapóajtó kezdett lassan felemelkedni, és a mélyből egy tompa, fémestárgy-ütődés hangja hallatszott.