119/1. A csiszolt facsiga — A visszahívott műszak

Henderson nem nyúlt az üveggolyóhoz. Ehelyett kopott cipője orrával pöccintette arrébb, ahogy harminc éve a selejtes fagombokat szokta. A golyó halkan koccant a lisztes téglapadlón, majd a gépezet alatti sötét résben megállt egy apró, sárgaréz számláló mellett.
– Rendkívül elegáns megoldás – jegyezte meg az Antikvárius, miközben zsebkendőjével megtisztította a pápaszemét. – Egy önműködő leltári rendszer, ami a saját selejtjéből épít bürokráciát. A Hivatal tehát nem hatalmi központ, hanem egy túlméretezett kármentő.
Henderson nem válaszolt. A mézhenger ekkor hirtelen megtorpant. A réztűk gépies kattanással visszahúzódtak a doboz belsejébe, és a henger oldalán felpattant egy apró csapóajtó. Mögötte nem újabb iratok rejtőztek, hanem egy számozott facsiga, aminek a tetején egy elnyűtt sárgaréz síp feküdt.
Henderson megvakarta az állát. A síp pontosan az volt, amit tizenhat évesen ejtett be a gombgyári keverőüstbe, és ami miatt az akkori műszakvezető az egész éjszakai műszakot leállíttatta.
A gépezet mélyéből ekkor száraz fémes kattanás visszhangzott. A facsiga alól sűrű, vaníliaillatú gőz szisszent elő, megvilágítva egy keskeny, lefelé vezető csigalépcsőt.