118/7. A mézhenger titka — A feledékeny műszakvezető

Henderson átpréselte szögletes vállát a frissen vágott fülnyíláson, és megállt a lassan forgó mézhenger előtt. A felületéből kiálló ezernyi réztű finom, gépies ütemre mozgott, mintha egy gigantikus, ragacsos zenedoboz tüskéi lennének. Az Antikvárius kimérten lépett utána, fanyar arccal tisztogatva meg pápaszemét a szálló porcukortól.
– Lám – jegyezte meg az Antikvárius –, a Hivatal nem iratokat őriz, hanem mintázatokat. Minden szabványosított profil egy-egy kódolt bejegyzés a gépezetben.
Henderson nem figyelt rá. Közelebb hajolt a forgó dobozhoz, ahol a réztűk pontosan négyes csoportokba rendeződve fúródtak a sűrű masszába. A rács kísértetiesen ismerős volt számára: a gombgyári futószalagok pontos lyukosztása. Megragadta a henger szélén lévő sárgaréz karbantartási táblát, hogy kiolvassa a Hivatal legféltettebb rejtélyét.
A táblán azonban nem hivatali kód állt. Egy sárgult, szilvalekvárral átitatott címke virított rajta, saját szálkás kézírásával: „Henderson m. t. – Hulladék-újrahasznosító és Cukrászati Selejtező, 1988.”
Hendersonban abban a pillanatban világosodott meg minden: harminc évvel ezelőtt ő maga építette ezt a monstrumot a gombgyár pincéjében, hogy a selejtes gombokat lekváros tésztával feltöltve eltüntesse az ellenőrök elől. A mitikus Hivatal sosem létezett; csupán a saját fiatalkori csalása nőtt gigantikussá az elfeledett alagsorban.
Az Antikvárius megköszörülte a torkát, de mielőtt megszólalhatott volna, a mézhenger aljából halk koccanással egy csiszolt üveggolyó gurult ki a lisztes padlóra.