118/6. A sárgaréz kiszúróforma — A szabványosított profil

Az Antikvárius nem hajolt le azonnal. Enyhe fintorral szemlélte a cipőorránál pihenő, nehéz sárgaréz szerszámot, mintha az csupán egy neveletlen golyó lett volna, amely rossz helyen állt meg. Végül vékony kesztyűs kezével felemelte a mintázóformát, s a mennyezetből derengő vaníliafény felé tartotta.
– Ez nem hagyományos süteménykiszúró, Henderson – jegyezte meg kimérten. – Bár az élei kétségkívül elégségesek ahhoz, hogy átszakítsák a háromszorosan hajtogatott tésztaszerkezetet. A profilja nem csillag és nem is fenyőfa.
Henderson közelebb lépett. A nehéz fémkeret egy emberi fül pontos, körbefutó metszetét formázta, apró, fogazott belső pengékkel. A szerszám markolatára egy sorszámozott réztáblát csavaroztak, rajta a felirattal: Módosítási és kivágási engedély – B-szektor.
– A Hivatalban a selejtezés ritkán jelent megsemmisítést – folytatta az Antikvárius, miközben illesztékként a legközelebbi mézeskalács irattári falhoz nyomta a keretet. A kiszáradt tészta finom reccsenéssel engedett, s a sűrű porcukor-felhő mögött egy tökéletes, fül alakú átjáró nyílt a szomszédos folyosóra. – Csupán alakítást. A nem megfelelő méretű elemeket egyszerűen formára szabják.
Henderson a résen benézve nem újabb irattárat látott, hanem egy óriási, lassan forgó mézhengert, amelybe ezernyi apró réztű fúródott. A távolból halk, monoton kattogás hallatszott, mintha valaki egy elakadt írógép billentyűit ütögetné a vaksötétben.