118/3. Az ólom regiszterkártya — A szilárdított tésztakód

Henderson óvatosan nyúlt a porcukorba csúszott ólomkártyáért. A fémfelület még langyos volt, s a rajta lévő parányi, szabályos furatokból hajszálvékony cukorfonalak húzódtak a magasba. A nyolcfuratú elrendezés most egyértelműen a Központi Irattár alaprajzát adta ki, ahol a válaszfalakat a jelek szerint nem téglából, hanem préselt linzertésztából húzták fel.
– Ez mindent tisztáz – jegyezte meg az Antikvárius, miközben mutatóujjával végigkövette a kártya szélén futó rovátkákat. – A Hivatal nem iratokat tárol, hanem szerkezeti keménységet kalibrál. Az Ön által lekönyvelt gombok a sűrűségmérő nehezékek voltak. A szárazabb évszakokban a lekváros kötőanyag kőkeménnyé köt, míg a magas páratartalom szerkezeti omláshoz vezethet.
Henderson hüvelykujjával megtörölte az ólomlemezt. A gondolat, hogy a Hivatal falai ehetőek, de legalábbis emészthető statikai számításokon alapulnak, meglepően jóleső érzéssel töltötte el. Végre volt értelme a falakból áradó folytonos szegfűszegillatnak.
A fejük feletti csőhálózat csikordulása ekkor éles, csattanó hanggá erősödött. A rézkupakos nyílás kinyílt, és a nyomásszabályozóból egy tömör, karamellizált cukorhenger csúszott le a tálcára, pontosan illeszkedve az ólomkártya középső furatába.
A lekvárprés motorja hirtelen elhallgatott, de a szervizalagút mélyén egy nehéz, faállványos tésztakeverő lapátjai kezdtek lassú körözésbe.