118/1. A leállított futószalag — A selejtezett kötőanyag

A görgők alatti sárgaréz mechanika tompa, fémes koccanással nyelte el a kiszabadult üveggolyót. A futószalag azonnal megbicsaklott; a fogaskerekek ritmikus kattogása panaszos nyikorgásba csapott át, majd a több ezer mázas linzer egyszerre torpant meg a kemencék izzó torka előtt.
Henderson óvatosan feltápászkodott a porcukros tésztáról, miközben a mennyezeti sínekből egy csikorgó gőzkifejtés kíséretében mechanikus kar ereszkedett alá. A szerkezet végén lévő réztölcsér sziszegve mérte fel a leállás okát, majd gépies kattanással nem az elakadt fogaskereket vette szemügyre, hanem Hendersont emelte ki a sorból, mint „szabványon kívüli méretű kötőanyagot”.
A hatalmas csipesz egy mellékfolyosó fölé lendítette a kövérkés könyvelőt, ahol a Különleges Csomagoló nyitott tölcsére várt rá. Odalent, a szálló porcukorfelhő mögött egy ismerős, kordbársony zakós alak hajolgatott a lepotyogó omlós tésztamorzsák között: az Antikvárius, aki láthatóan egy másik csővezetéken keresztül, de mértani pontossággal érkezett meg ugyanide.
– A számításaim szerint a kötőanyag szállítási ideje pontosan most járt le – jegyezte meg az Antikvárius, miközben kiemelt egy felhalmozódott süteményes kartont a tölcsér alól. – Bár a receptúra szerint Önnek már kilencven százalékos átsültségi állapotban kellene lebegnie a csomagológépben.
Henderson leporolta a könyökét, és a szoba közepén álló öntöttvas lekvárprésre pillantott. A gépezet adagolóján egy réztábla csillogott, pontosan olyan nyolcfuratú gombmintával szegélyezve, amilyeneket évtizedekig számlált a gyárban.