117/9. A központi csomagoló — A bevizsgált kötőanyag

A sárgaréz csőposta vákuuma nem válogatott. Henderson zakójának rézgombjai — ugyanazok a precíz, nyolcfuratú darabok, amelyeket évtizedekig leltározott a gombgyárban — fémes csördüléssel pattantak a szívónyílás pereméhez. Az Antikvárius még utánakapott, de ujjai között csupán finom porcukorfelhő és egy elfedett mészszagú sóhaj maradt.
Henderson egyetlen elegáns, bár meglehetősen méltóságát vesztett ívben röppent be a csőbe. A sötét, vaníliaillatú csatornában való száguldás alig tartott tovább három másodpercnél, majd egy halk, tompa pukkanással egy puha, langyos tésztahalmon landolt.
A csarnok, ahová érkezett, a Központi Csomagoló volt. Körülötte ezernyi frissen mázazott linzer haladt a futószalagon, tökéletes katonai alakzatban. Előtte egy hatalmas, gőzhajtású rézbélyegző emelkedett a magasba, majd sziszegve lecsapott Henderson zakóhajtókájára. A friss, tintás lenyomat világos volt: „KÖNYVELT KÖTŐANYAG – MINŐSÉGILEG ELLENŐRIZVE”.
– Hát természetesen – morogta Henderson, és megigazította a szemüvegét. A gombgyári évek nem álcázásként szolgálták a karrierjét, hanem érlelési folyamatként: a Hivatal kizárólag a kiszáradt, szikár tisztviselőkből tudott igazán tartós állagú kötőanyagot előállítani.
A futószalag halk zümmögéssel megindult a kemencék sötét alagútja felé. Henderson elégedetten hátradőlt a lekváros tésztaágyon, miközben a zsebéből lassan kifordult egy apró, sötét üveggolyó, és elgurult a szalag rácsai között.