117/7. A monumentális linzerhalom — A számlált leltár

A monumentális csarnok levegőjét a porcukor és a dohos papír összetéveszthetetlen elegye töltötte be. Henderson óvatosan közelebb lépett a linzerhalomhoz, amelynek tetején a sárgaréz számláló halkan, ritmikus fémes kattanásokkal forgatta a számtárcsáit. Minden egyes kattanásnál a halom aljából kiemelkedett egy újabb lekváros karika, hajszálpontosan illeszkedve a felette lévő sorba.
– Nézze csak – mutatott a számlálóra az Antikvárius, miközben csontnyelű nagyítóját elcsomagolta. – Ez nem puszta tároló. Ez az elintézetlen hivatali ügyek élő archívuma. A lekvár viszkozitása jelzi a várakozási időt.
Henderson lehajolt, és szemüvegét igazgatva tanulmányozta a legközelebbi tésztadarabot. A baracklekvár áttetsző rétegén keresztül halvány, kódolt szálak látszottak: egy évtizedekkel ezelőtti gombbehozatali fellebbezés hivatkozási száma.
– Ha a tészta kiszárad, az ügy elévül – állapította meg Henderson szárazon. – Vagyis a Hivatal nem elutasít, hanem megvárja, amíg az irat morzsálódni kezd.
Ekkor a számláló belsejében egy rézcsengő megkondult. A linzerhalom közepe lassan süllyedni kezdett, s a szétnyíló tésztarétegek alatt egy mélybe vezető, spirális futószalag bukkant elő, amelyen egy rézkupakú, feltekert pergamen várt rájuk.