117/4. A sárgaréz csatorna — A számított lecsúszás

Henderson nem teketázott: levetette keménykalapját, és tisztességtudóan a mellkasához szorította, mielőtt ráült volna a sárgaréz csatorna peremére. A lejtőt vékony, még langyos baracklekvár-réteg borította, ami a hivatali előírások szerint garantálta a legalább kilencvenöt százalékos súrlódáscsökkenést.
– Ha a nyomtatványokat így továbbítják, az magyarázatot ad a harmadnegyedes jelentések ragacsosságára – jegyezte meg az Antikvárius, miközben óvatosan lecsúszott Henderson mögött.
A csúszás meglepően egyenletesnek és méltóságteljesnek bizonyult. A falak mentén sárgaréz finommechanikai fogaskerekek forogtak, melyeket apró, sült tésztadarabok tartottak folyamatos mozgásban. Henderson szakavatott szemmel figyelte a falba süllyesztett számlálókat; gombgyári múltja megtanította arra, hogy a mechanikus iktatás ritmusa mögött mindig rejtőzik egy rejtett leltár.
A csatorna alján a csúszda hirtelen sima, viaszolt parkettába torkollott. Egy magányosan álló, gőzölgő iktatóasztal előtt álltak meg, ahol egy rugós acélkar automatikusan pecsételte a prell-számokat a csatornán érkező lisztfelhőre. A pecsétnyom nem számokat, hanem péktermékek pontos receptúráját mintázta.
Az asztal szélén egyetlen, kristálytiszta üvegcső emelkedett ki, amelyben halványan vibráló, vaníliaillatú gőz buborékolt.