117/3. A gőzölgő linzergörgők — A hivatali dörzsölődés

A dobbanások ütemére a sárgaréz csövek megremegettek, s a mennyezetről finom mészpor hullott Henderson keménykalapjára. Az Antikvárius remegő kézzel nyúlt a kabátja belső zsebébe, mintha valami hivatali engedélyt keresne a váratlan zaj ellen, de csak egy gyűrött zsebkendőt halászott elő.
– Ez nem sima üzemzavar – suttogta az Antikvárius fojtott hangon, miközben hátrált egy lépést. – Ez egy automata tésztadagasztó dugattyú! A Hivatal kenési osztálya nem tévedésből küldte a lisztet... ők péksüteménnyel csökkentik a hivatali súrlódást!
A folyosó kanyarulatából egy hatalmas, gőzt pufogó sárgaréz henger bukkant elő, amely ütemesen lapította el a mézes szirupból és búzalisztből képződött masszát. A berendezés tökéletes, nyúlós linzerkarikákat szaggatott a csővezeték vályújába, amelyek azonnal gördülőcsapágyként kezdték továbbítani a száraz aktahegyeket.
– A könyvelésen mindig gyanús volt a vaníliaillat – morgott Henderson, miközben óvatosan átlépett a gőzölgő tésztagörgők felett. – Azt hittem, a főrevizor diétázik, nem pedig a gépsort olajozza.
A dagasztómechanizmus mögött feltárult egy lejtős, sárgarézlemezzel bélelt csatorna, amely meredeken vezetett a mélybe. A lejtő aljáról egy apró, fémes iktatóbélyegző ütemes csattanása várt rájuk.