117/2. A keskeny szervizajtó — A hiányzó kenőanyag

Henderson félretolta a keskeny fali kárpitot, és lenyomta a szervizajtó hűvös sárgaréz kilincsét. Az ajtó halkan elpattant, mögötte nem sötétség, hanem egy porszagú, szűk alagút tárult fel, amelynek falán apró, számozott olajvezetékek futottak végig.
– A kilences szektor hírhedt a bürokratikus szárazságáról – jegyezte meg az Antikvárius, miközben óvatosan belépett Henderson mögött. – Ott az aktamásolás mértéke rég meghaladta a megengedett súrlódási együtthatót. Ha nem juttatunk be kenőanyagot, a dörzsölődés statikus töltést gerjeszt, ami végleg összeragasztja a gombokat.
Henderson a zümmögő fekete üveggolyót a kabátzsebébe süllyesztette. A csövekből sziszegés hallatszott, mintha egy kiszáradt szivacs próbálna levegőt szívni. A járat közepén, egy kis sárgaréz állványon lakkozott fadoboz állt, rajta felirat: „Sürgősségi Kenőanyag-Tartalék”.
Az Antikvárius izgatottan pattintotta fel a doboz fedelét, ám a belsejében nem finom gépolaj lapult, hanem három csomag finomra őrölt búzaliszt és egy tasak kristálycukor.
– Hivatali műhiba – sóhajtott az Antikvárius csalódottan. – A kenési osztály nyilván felcserélte a kiutalást a központi menza raktárával. Liszttel képtelenség megolajozni a tengelyeket!
Henderson azonban észrevette, hogy az egyik csőrepedésből sűrű, mézszagú szirup csepeg. A lisztre hullva a folyadék azonnal aranyló, nyúlós tésztává csapódott ki. A járat mélyéről ekkor hirtelen egy tompa, ütemes dobbanás visszhangzott.