116/7. A kenési zárójelentés — A végleges átsorolás

Az aranyló, súrlódásmentes csatornában a siklás elkerülhetetlenül felgyorsult. Henderson és az Antikvárius egymás mellett száguldottak a sárgaréz járatban, akár két precízen méretezett golyóscsapágy. A mézillatú kenőanyag tökéletesen tette a dolgát: semmiféle dörzsölődés nem lassította az alászállásukat.
A cső hirtelen egy hatalmas, fényáradatban úszó terem felett ért véget. A két férfi méltóságteljes ívben zúgott ki a nyílásból, majd puha, kárpitozott bőrfotelekben landolt egy zöld posztóval bevont íróasztal előtt. Henderson gyorsan megtörölte a szemüvegét, hogy végre megpillantsa a Főrevizori Hivatal legfelsőbb szentélyét.
Az asztalon egyetlen réztábla állt: *Főirányító Könyvelőség*. A szemközti üvegfalon túl azonban nem misztikus központ terült el, hanem a gombgyár jól ismert csarnoka. Alattuk a futószalag mellett a régi kollégák görnyedtek a dohos kartonok felett.
– Gratulálok, Henderson – szólalt meg egy száraz hang a magas támlájú székből. – Ön kiállta a próbatételt. A Hivatal megállapította, hogy az ön személyes súrlódási tényezője elhanyagolható. Így mától ön tölti be a legmagasabb tisztséget.
Henderson átvette a felé nyújtott aranyozott pecsétnyomót.
– És mi a feladatom? – kérdezte halkan.
– Ön adagolja a kenőzsírt a gombgyár futószalagjához, hogy a lenti könyvelők ne hallják a gépek kattogását. A Hivatal nem a világot irányítja, Henderson. A Hivatal csupán a gombgyár zajcsökkentő osztálya.
A falból ekkor halk, fémes kaparászás hallatszott, és egy kis réznyílásból egy hideg, fekete üveggolyó gurult ki a zöld posztóra.