116/5. A gombgyári karton — A leplezett próbaidő

A csigalépcső fémfokain Henderson lába szinte súlytalanul siklott lefelé, hála a filckorongoknak és a frissen felvitt hivatali talpzsírnak. Az Antikvárius apró, óvatos léptekkel követte őt, szorosan markolva a sárgaréz korlátot, nehogy a tökéletesített siklás áldozatává váljon.
A lépcső alján egy íves tartóoszlopokkal szegélyezett, hűvös csarnok fogadta őket. A tér közepén magányos tölgyfa pult állt, rajta egy vaskos, bőrkötésű főkönyvvel, amelynek lapjait láthatatlan fuvallat lapozta. Henderson odaaraszolt, s ahogy a nyitott oldalra pillantott, elakadt a lélegzete. A szabályos gyöngybetűkkel írt sorok közt a saját neve szerepelt, alatta pedig a korábbi munkahelye: „I. Számú Állami Gombgyár – Könyvelőség”.
– Azt hittem, a gombkönyvelésem iratait már rég megsemmisítették – mormolta Henderson halkan. – Bár a csontgombok dörzsölési veszteségét sosem tudtuk elszámolni a selejtkeret terhére.
– Mert az nem selejt volt, kedves barátom – suttogta az Antikvárius, és szemei tágra nyíltak a rémülettől, ahogy rábökött az oldal alján lévő dombornyomott pecsétre. – Maga sosem a gombgyárnak dolgozott. Az a húsz év csupán álcázott felkészítés volt a Főrevizori Hivatal Súrlódásellenőrzési Osztályára.
Henderson dermedten bámulta a vízjeles papírt. Húsz évnyi monoton gombdörzsölési statisztikája valójában az ő egyéni hivatali ellenállását mérte. A sarokban álló mechanikus írógép ekkor váratlanul zakatolni kezdett, és egy még nedves, bélyegzős nyomtatványt lökött a pult szélére.