116/1. A mézillatú iroda — A kijelölt iktató

Henderson megfontoltan átlépte a mézszagú füstcsíkot. A nehéz faajtó mögött nem újabb gépterem várta őket, hanem egy meglepően otthonos, selyemtapétás helyiség, ahol apró, rézlábakon álló teáskannák pöfékeltek önműködően. A szoba közepén egy polírozott tölgyfa íróasztal terpeszkedett, rajta egy vastag, bőrkötésű könyvvel, amelynek lapjait egy finom sárgaréz csipesz lapozta gépies ütemben.
– Ez lenne a főhivatal? – kérdezte Henderson, miközben cipője orrával óvatosan megkocogtatott egy padlóból kiálló, gőzölgő szelepet.
– Csupán a felvételi iroda – igazította meg zakóját az Antikvárius, és könnyedén fellépett az asztal melletti dobogóra. – A leltár most már hiánytalan, a nyomásszabályozó a helyén ketyeg. A felderítési illetéket lerótta, így megkezdődhet az Ön tényleges szolgálati ideje.
A bőrkötésű könyv egy pillanatra megtorpant a lapozásban. A rézcsipesz felemelkedett, majd éles csikordulással belekarcolt a szűzfehér papírba egy nevet: *Mr. Henderson – nyugalmazott alkatrész*.
Henderson szemöldöke magasba szökött.
– Alkatrész? Évtizedekig egy gombgyárban voltam könyvelő! Számokat adtam össze!
– Ugyan már, Mr. Henderson – mosolygott az Antikvárius. – A könyvelés csak a finomhangolás volt. A fogaskerekek sem számolnak, mégis tökéletesen illeszkednek.
A falba épített réztölcsérből ebben a pillanatban halk, csilingelő hang csordult ki, mintha egy apró üveggolyó gurult volna végig a márványlépcsőn.