115/8. A kakukkos nyomásszabályozó — A felderítési illeték

Henderson egyetlen elszánt lépéssel áthaladt a keskeny nyíláson. Megfeledkezett a dohos huzatról és a csöveken pörgő mérőórákról; tekintete egyenesen a sarokban gőzölgő rézkazánra szegeződött, amelynek oldalára egy ismerős, lehasadt szélű faóra-keret volt szilárdan rácsavarozva.
– Az ott a kakukkos órám! – mutatott rá a feszítővassal. – A múlt héten megpattant benne a rugó, most meg nyomásszabályozóként üzemel!
Az Antikvárius megfontoltan lépkedett mögötte, gondosan ügyelve arra, hogy a padlólemezek résében futó, olajozott láncokat elkerülje.
– Kiváló hatásfok – bólintott elismerően. – A mechanikus terek nem tűrik a holtidőt. Ami eddig csupán mutatta az időt, az most szelepet nyit.
Mielőtt Henderson visszakövetelhette volna a javait, a mennyezetről egy sárgaréz cső ereszkedett alá, s a végén lévő tölcsérből száraz, gépies kattogás hallatszott. A hálózat hivatalos hangon tudatta, hogy a belépő személyzet leltári átsorolás alatt áll, és a zónán való áthaladáshoz felderítési illetéket kell leróni.
Henderson szája tátva maradt, amint a csőből egy apró, rézből öntött nyugtatömb csusszant ki, egyenesen a feszítővasa lapjára.
– Mivel lehet itt fizetni? – kérdezte rekedten.
– Személyes tárggyal vagy egy időszerű panasszal – felelte az Antikvárius, és zsebéből máris előhalászott egy kiszolgált rézgombot.