115/7. A feltárt folyosó — A kijelölt átsorolás

Henderson elállta a kopogás irányát, s szorosabban markolta meg a feszítővasat. Az enciklopédiák vastag kötetei azonban nem dőltek le; ehelyett az egész polcsor akadozva, olajozott láncok kattogása kíséretében elindult hátrafelé, mint egy kisiklatott színházi díszlet.
– A háromszázhúszas cikkely értelmében a terek átrendezése azonnali hatályú – jegyezte meg az Antikvárius, miközben egy sárgaréz kefével leporolta a kabátját. – Úgy tűnik, a raktáron áthaladó szegmens mostantól hivatalos felderítési zóna.
A fal helyén feltáruló keskeny résből dohos, hideg huzat csapott ki. A sötétben nem a megszokott tégla látszott, hanem egy precízen számozott réztáblákból álló állványzat, amelynek csövein apró mérőórák pörögtek veszett tempóban.
Henderson óvatosan benézett a résen, majd a feszítővassal megkocogtatta a legközelebbi fémlemezt.
– Ez a hátulsó szobám volt – mormogta értetlenül. – Tegnap még ott tartottam a törött faliórákat. Most meg úgy néz ki, mint egy gőzhajó gépterme.
– A tulajdonjog csupán átmeneti illúzió, Mr. Henderson, a logisztika viszont örök – felelte az Antikvárius csendes természetességgel.
A folyosó mélyén ekkor egy apró, piros rézjelző lendült ki a sötétből, és halk, fémes kattanással jelezte a belépési engedélyt.