115/3. A sárgaréz tollhegy — A hivatalos helyreigazítás

Henderson hajszálpontosan három másodpercig meredt a padlóra rótt, még friss, tintaszagú betűkre, mielőtt fojtott hangon felolvasta volna a gépelt sorokat.
– „A hatodik polc kiegyensúlyozása sikeres. A regisztrált kártérítési illeték automatikusan levonásra került a fennmaradó egyenlegből.” – Henderson arca vörösre gyúlt a méregtől, ahogy a feszítővasat ingerülten a csípőjéhez ütögette. – Szóval nem behajtók! Egy átkozott automatizált könyvelőnyílás tör itt a nyakunkra!
– Tájékoztattam a tényről, Henderson – horkantott fel az Antikvárius, miközben a krétaasztal felé lépett, hogy letörölje ujjairól a fehér port. – A pánik sosem helyettesítette a rendszertani műveltséget. A behajtók lánctalpa szétzúzza a küszöböt, míg az iktatóhivatal csupán a felületet karcolja meg. Igazán megtanulhatna különbséget tenni a hivatalnok és a végrehajtó között.
A sárgaréz lúdtoll ekkor halk csörrenéssel visszahúzódott a résbe, mint egy megszégyenült giliszta, s helyén csupán egy apró, rézből hajtogatott nyugtázó cédula maradt a porban.
Henderson bosszúsan lenyúlt a céduláért, ám mielőtt ujjai hozzáérhettek volna, a fapadló réseiből finom, szegfűszegszagú gőz csapott fel. Az alagsori csőrendszer mélyén egy eddig hallgatag szelep nyitott ki, s a küszöb túlsó oldaláról halk, szinkronizált ketyegés indult meg.