115/2. A lakkozott golyók — A téves diagnózis

Henderson azonnal az ajtó felé kapta a fejét, s hüvelykujjával óvatosan megkocogtatta a csípőjén fityegő sárgaréz feszítővasat.
– A gőznyomás hiánya ellenére a rendszer nyilvánvalóan behajtókat küldött – suttogta fojtott feszültséggel, miközben a kaparászás ritmusa felgyorsult a tölgyfa ajtó alsó élénél. – Egy mechanikus kártevő lesz az. Az alagsori szervizjáratból maradt vissza.
Az Antikvárius azonban fittyet hányt a fenyegető zajra. Szemüvegét az orrnyergére tolva kiemelt egy fagolyót a dobozból, s a krétával egy apró, szabályos keresztet rajzolt a lakkozott felületre.
– Ne tegyen elhamarkodott kijelentéseket, Mr. Henderson – jegyezte meg kimérten, és a hatodik polc felé fordult. – Ez a kaparászás túl egyenetlen ahhoz, hogy fogaskerekek szüljék. A szomszéd pék szürke cirmosa szokott ilyen kitartóan bebocsátást kérni.
Azzal a megjelölt fagolyót az elfeledett enciklopédiák közé illesztette. Abban a szent pillanatban a kaparászás elült. Henderson megkönnyebbülten fújt egyet, s már épp igazat adott volna társának, amikor a küszöb alatti résen finom, fémes rezonancia szűrődött be.
A kövezeten nem macskamancs nyoma látszott, hanem egy apró, sárgarézből öntött lúdtoll, amely önműködően, gépelt pontossággal rótt egyetlen rövid üzenetet a fapadlóra.