115/1. A csomagolt küldemény — A helyreállított rend

Henderson sietősen levette a papírsipkát, amint kiléptek a kirakat rejtett ajtóján a hűvös utcafrontra. A járdán még mindig csicsergett a gyanútlan gyereksereg, de az antikvárium mechanikus órajátéka már elcsendesedett. A csatornarácsnál forgó apró rézkulcs egy utolsó, kattanó mozdulattal fém lábakat növesztett, végiggördült a kövezeten, majd szelíden nekikoppan a bolt bejárati lépcsőjének.
– Úgy tűnik, a következő feladat nem a vákuumcsövön keresztül érkezik – jegyezte meg az Antikvárius, és megszokott, kimért mozdulatával szélesre tárta a boltajtót.
A száraz tölgyfa és a dohos papír megszokott illata azonnal elfojtotta a szervizalagút olajszagát. A pulton egy teljesen hétköznapi, barna csomagolópapírba tekert, kenderzsineggel átkötött doboz pihent. Semmi hidraulika, semmi réztölcsér, csupán egy gépelt címke: „A hatodik polc helyreállítása”.
Henderson gyanakodva megigazította zakóján a tintafoltot, miközben közelebb lépett. A csomag mellett egyetlen sárgaréz csipesz és egy üveg sűrű, fekete tinta állt.
– Ez túlságosan is egyszerűnek tűnik – morogta Henderson, s óvatosan megérintette a kemény csomót. – Hol vannak a szelepek? A kötelező nyomásértékek?
– A rend néha a leghétköznapibb formát ölti, Mr. Henderson – válaszolta az Antikvárius, miközben lehúzta az utcára néző rolettát. – Lássuk a tartalmát.
A doboz mélyén csupán tizenkét egyforma, lakkozott fagolyó feküdt egy réglapolt kréta társaságában. Odafint, a csukott ajtó túloldaláról hirtelen halk, szaporán ritmikus kaparászás ütötte meg a fülüket.