114/5. A szervizfolyosó — A regisztrált kitérő

A fülke rázkódva torpant meg két szint között. A sárgaréz számlap mutatója bizonytalanul rezgett a „Földszint” és az „Utcatér” közötti, eddig észre sem vett fekete sávban.
– Ugye nem ragadtunk be? – suttogta Henderson, miközben gyanakvóan méregette a saját jobb cipőjét. A fűző még tartott, de a feszültség láthatóan megviselte a pamutszálakat.
– Hivatalosan nem – felelte az Antikvárius, és gépiesen félbehajtotta a zöld borítékot. – A Központban a megállás nem üzemzavar. Az beosztás.
A mennyezeti rács egy tompa pattanással kipattant, s a résből egy csillogó rézkampó ereszkedett alá. A szerkezet finoman Henderson kalapja felé lendült, majd egyetlen precíz mozdulattal leemelte azt a fejéről, helyére pedig egy vékony, sorszámozott papőrsipkát illesztett.
– Ez felháborító! – sziszegte Henderson, de nem mert a fejéhez kapni, nehogy a cipőfűzője reagáljon a hirtelen mozdulatra.
A fülke oldalfala ekkor halkan szétcsúszott, feltárva egy szűk, homályos szervizfolyosót. A falak mentén csiszolt üvegbetekintők sora húzódott, melyeken keresztül a város különböző üzleteinek padlójára lehetett rálátni. Az egyik lencse alatt pontosan az Antikvárium bejárata látszott: a kilincsen már most egy apró, rézből öntött „Zárva” tábla bilgett, pedig a kulcs még az Antikvárius zsebében lapult.
– Látja? – mutatott lefelé az Antikvárius, miközben a fülke lassú, oldalirányú mozgásba kezdett. – Minden időben el van intézve.
A folyosó végén egy sárgaréz cső torka ásított, amelyből halk, süvítő levegőáramlás hallatszott.