113/9. A kaparászó küldönc — A begyűjtött bosszúság

A csigalépcső kanyarulatából egy alacsony, foltos vászonkötényt viselő férfi lépett elő. Hóna alatt dróthálós kosarat szorongatott, s amint belépett a vezérlőterembe, fémhegyű cipője szárazon koppant a csempéken. Henderson és az Antikvárius visszatartott lélegzettel figyelte, ahogy az idegen a kalapos úrra fittyet hányva, elképesztő rutinnal elkapja a levegőben a mennyezetről lehulló vakolatdarabot.
– A hathetes bosszúság-kontingens menetrend szerint megérkezett – jegyezte meg a jövevény fanyar, gépies hangon, s a kosarába pottyantotta a mészport. Lehaza nyúlt, és a látogató levált cipősarkát is laza mozdulattal a többi hulladék közé dobta.
A kalapos vendég megdöbbenve igazította meg a kalapjából kiálló réztölcsért.
– Kikérem magamnak! Én a világtörténelmi léptékű kataklizmák jóslatáért érkeztem! Nem azért fizettem be az illetéket, hogy elhasznált lábbelivel távozzak!
A kötényes alak komótosan kihúzott a zsebéből egy gyűrött, sárgult elismervényt.
– Uram, a szerkezet nem a jövőt alakítja. A műszerfal csupán biztonságosan lecsapolja a világban felhalmozódott apró bosszúságokat, hogy megelőzze a valódi összeomlást. Ön most egy leszakadó gombot és egy elhagyott kulcscsomót vállalt magára a kozmikus egyensúly javára. Legyen büszke.
Henderson zavartan pillantott a csont alkatrészre, amely halk kattanással újabb pozícióba ugrott, miközben a küldönc már fordult is vissza. Odalentről, a sötét folyosó mélyéről ekkor egy nehéz, nedves lendkerék megállíthatatlan felpörgése hallatszott.