113/8. A felerősített suttogás — A kisiklott jóslat

Henderson nyelt egyet, majd óvatosan a műszerfal központi karjához nyúlt. Az előlapból kiálló csont alkatrész megrezrent, ahogy a sárgaréz tekerőgombot három fokozattal jobbra fordította. A vezérlőterem fémlemezei halk, vibráló morgással válaszoltak, a mennyezeti jelzőlámpa pedig ütemesen pulzálni kezdett.
A kalapos úr kalapjából előmeredő réztölcsér erre büszkén megremegett. A korábbi rekedt suttogás hirtelen éles, fémes dörgéssel csapott ki a nyílásból, átremegtetve a terem fülledt levegőjét. A szerkezet nem egyszerűen felerősítette a hangot, hanem visszhangos, kristálytiszta kikiáltóhangon kezdte sorolni a következő percek eseményeit.
– Három perc múlva egy rozsdás csavar hull az óramutatók közé! – dörögte a tölcsér a látogató füle mellett. – Néggyel később a bal cipősarok leválik a bőrről!
A látogató feszülten várta az igazi, nagyszabású csapások hírét, ám a rézszerkezet hajthatatlanul folytatta a legjelentéktelenebb kényelmetlenségek pontos leltározását. Az Antikvárius riadtan az orrára tolta a szemüvegét, és kapkodva lapozott a főkönyvben, miközben Henderson kétségbeesetten próbálta visszahúzni a kart, de a műszerfal gombjai túl forróvá váltak.
– Ez nem a várt magasztos kinyilatkoztatás – szólalt meg a vendég hűvösen, miközben a bal cipősarka egy kattanással valóban levált a talpáról, s a mennyezetről apró vakolatdarab hullott a főkönyv nyitott lapjára.
A csigalépcső felől ekkor újabb, tompa kaparászás zaja szűrődött fel.