113/7. A suttogó réztölcsér — A bejegyzett dallam

A csigalépcső utolsó fokán egy kifejezetten elegáns, ám némileg megviselt fekete kabátos úr bukkant elő. A kalapja koronájából egy apró, hajlított réztölcsér meredt az égnek, amely halk, de szünetet nem ismerő suttogással árasztotta magából a különféle tőzsdei árfolyamokat és elfelejtett receptösszetevőket.
– Jó estét – mondta a férfi, miközben gépiesen megemelte a kalapját, mire a réztölcsér rázkódni kezdett, és halkan sziszegve kijelentette, hogy a szárított marhahús ára három garassal emelkedett. – Azt hiszem, a fülkurkászati igazgatóságról irányítottak ide.
Henderson fellelkesülten simított végig a műszerfal rézgombjain. A csont fogaskerék az előlap mögött azonnal felpörgött, halk, ritmikus kattogással kísérve a látogató fejéből áradó folyamatos zümmögést.
– Kiváló – jegyezte meg Henderson, s félrenyúlt a tekerőkarért. – A dallamcsúszások kiküszöbölése a szakterületünk. Egy kis finomhangolás a hallójárat mentén, és a tölcsér visszavonul a szövetek alá.
– Ne siessünk annyira – szólt közbe az Antikvárius, és szétnyitotta a bőrkötésű főkönyvet. – A regiszter szerint a tölcsér nem hiba, hanem kifizetett felár. Az úriember azért járult ide, mert a suttogás túl halkan közli a jövőbeli balesetek pontos időpontját.
A látogató türelmesen bólintott, miközben a kalapjából kiálló rézszerkezet halkan megreccsent, s egyetlen sötét, olajos cseppet eresztett a makulátlan padlóra.