113/4. A kalapos úriember — Az elcsúszott szinkron

A csengő éles, fémes kondulása még ott rezgett a csempézett falak között, amikor a csigalépcső homályából lassú, kimért léptek zaja szűrődött le. Az Antikvárius azonnal igazított egyet a csokornyakkendőjén, míg Henderson a műszerfal elé lépve a következő gőznyomás-mérő mutatóját tanulmányozta.
Az újonnan érkező vendég egy feltűnően elegáns, sötétkék kabátot viselő úriember volt, aki gondosan ápolt bajuszt és keménykalapot viselt. Egyetlen apró szépséghiba zavarta csak meg a kifogástalan összképet: a kalapja tetején egy kis sárgaréz tölcsér forgott körbe-körbe, s minden egyes fordulatnál halk, sziszegő hangon azt suttogta: „A tiszteletdíjat levontuk.”
– Jó napot kívánok – szólalt meg a vendég tiszta, csengő hangon, fittyet hányva a kalapjából áradó sziszegésre. – A négyes számú beállítást szeretném kérni. Azt hiszem, a bal fülre ható hallási torzításom kissé túlteng. Bármit mondanak nekem, én kizárólag a saját igazamat hallom belőle.
– Ez meglehetősen elterjedt jelenség – jegyezte meg az Antikvárius szárazon. – A kérdés csak az, hogy ez panasz-e, vagy a kért szolgáltatás része?
Henderson nem ereszkedett filozófiai vitákba. Kihúzta a négyes számú fiókot, amelyből egy vastag, lyukasztott kártya csúszott elő. A kártyán nem betűk, hanem apró, szárított szegfűszegdarabkák képeztek mintázatot.
– A frekvencia valóban elcsúszott – állapította meg Henderson, s kezét a műszerfal kettős emelőkarjára fektette. – Amennyiben korrigáljuk, fennáll a veszélye, hogy kénytelen lesz meghallgatni a valóságot is. Biztos benne, hogy felkészült rá?