113/2. A tükörarcú látogató — Az elvárt illúzió

Az Antikvárius óvatosan feltörte a még meleg viaszpecsétet, mielőtt a sárga cipő tulajdonosa teljesen kilépett volna a csigalépcső homályából. A borítékban egy kemény kartonlap lapult, rajta gépelt, friss nyomdafestéktől illatozó sorokkal.
– „Az érkező vendég köteles felmutatni a belépésre jogosító ábrándját” – olvasta fel az Antikvárius tiszteletreméltó higgadtsággal. – „Amennyiben az ábránd hiányos vagy szerkezeti hibát mutat, a szolgálattevő feladata a helyszíni korrekció elvégzése a hármas számú tekerőkar segítségével.”
A lépcsőn leereszkedő férfi ekkor lépett a vezérlőpult elé. Elegáns, kockás zakót viselt, kalapját udvariasan megemelte, ám az arca helyén csupán egy finom csiszolású, homorú tükörlap fénylett. A felület hűen tükrözte Henderson szigorúan felvont szemöldökét.
– Jó napot kívánok, a kilences számú illúzióhoz jöttem. Úgy hallottam, a műsorhoz tepertős pogácsa is jár – mondta a vendég. Hangja nem a torkából, hanem a pult feletti sárgaréz tölcsérből suttogott elő.
Henderson nem jött zavarba, elvégre egy iktatóhivatalban ennél cifrább ügyfelekkel is találkozott már. Szigorú mozdulattal a nikkelezett pecsétnyomóért nyúlt.
– A pogácsa-ellátmány jelenleg felülvizsgálat alatt áll – közölte hivatalos éllel. – Kérem, mutassa fel az ábrándját.
A tükörarcú férfi a mellényzsebébe nyúlt, és egy kisméretű, halkan ketyegő fémdobozt helyezett a páncélüvegre. A műszerfal szélén ekkor sziszegve felizzott egy eddig ismeretlen, kék jelzőfény.