112/3. A csempézett vezérlő — A regisztrált illúzió

A nehéz vasajtó meglepő módon ellenállás nélkül engedett Henderson mérges lökésének. Mégsem egy újabb sötét tömlöcbe jutottak, hanem egy világos, csempézett vezérlőhelyiségbe, ahol halkan durmogott egy rézgombos gépezet. A falon precíz sorrendben függtek a ház tervrajzai, apró, piros és zöld gombostűkkel megjelölve a csigalépcsőket és a rejtett csöveket.
– Látja? Mondtam én – horkantott fel Henderson, miközben gyanakodva megszagolt egy asztalon felejtett, gőzölgő teáscsészét. – Ez az egész nem más, mint egy olcsó, mechanikus ijesztgető rendszer. Egy elmebeteg öregember túlhajtott vidámparkja!
Az Antikvárius nem nyúlt a teához. Sétapálcájával végigsimított az asztalon fekvő, nyitott iktatókönyv bőrborításán. A lapokon gondos, kalligrafikus kézírással álltak a bejegyzések: „14:15 – Rémületteszt a lépcsőfordulóban: sikeres. 14:30 – Színházi szünet és büfékínálat kiadása: hiánytalan.” A lista alján egy gépelt megjegyzés díszelgett: „A vendégek feszültségszintje megfelelő. A végső felvonás előkészítendő.”
– Ez egy biztonsági szoba – állapította meg az Antikvárius, és szemüvegét igazgatva a vezérlőpult billentyűire mutatott. – A néhai tulajdonos innen irányította a teljes illúziót. Semmi igazi veszély nincs ebben a házban, csak egy túlbonyolított, automata díszlet.
Henderson megkönnyebbülten, bár még mindig bosszúsan morogva felnevetett, s rácsapott a pult legboldogabbnak tűnő zöld karjára. A gép mélyén fogaskerekek pattantak helyükre, és a terem túlsó falán lévő, befalazottnak hitt ablakkeretben lassú kattogással felgördült egy vasredőny.
A páncélüveg mögött nem a pincét látták, hanem saját magukat – amint épp az imént átlépik a vasajtó küszöbét.