111/4. A visszaszívott tinta — A kiegyenlített mélység

A látogató köszörülte meg a torkát a félhomályban, s a rekedt hang felerősödve verte vissza a süllyesztő aknájának nyirkos fala. Odalent a 000/B szobában Henderson és az Antikvárius megdermedtek a feszítőgerenda alatt. A fa dohos szálai végletesen megfeszültek, s minden egyes másodperc azzal fenyegetett, hogy a fejük felett csüngő látogató – a viktoriánus gépészet iránti minden hódolatával együtt – gőzzé és törmelékké zúzza a lenti iktatópultot.
– Valaminek kompenzálnia kell a tömeget! – sziszegte Henderson, miközben izzadt tenyere csúszkált a gerendán.
Az Antikvárius remegő kézzel nyúlt az egyik omladozó polc felé, és kiragadott egy súlyos, sárgaréz ellensúlyt, amelyet eredetileg a leltári egyensúlyozó tengelyre terveztek. Határozott mozdulattal a legközelebbi fogaskerék küllőjére akasztotta. A mechanizmus száraz kattanással reteszelt, a visszaható nyomás pedig villámgyorsan átterjedt az emeleti csigalépcső korlátjára.
Odafönt a vásárló mosolya egy pillanatra megmerevedett. Az aranyozott töltőtoll hegye hirtelen megtorpant a papíron: a papírra vetett számsorok nem száradtak meg, hanem finom sercegéssel visszafelé kezdtek szivárogni a toll szárába, teljesen tisztára törölve az elismervényt. A férfi elragadtatottan csettintett.
– Visszavonható tranzakciós bizonylat! Micsoda diszkréció! – jegyezte meg, és még beljebb hajolt a sötétségbe.
A tengely reteszelése azonban nem várt reakciót váltott ki. A gerenda alól, a száraz vakolat rétegeiből egy rejtett, fémesen csillogó iktatóhenger gurult elő, egyenesen Henderson cipőjének orrához.