111/2. A dohos metronóm — A téves iktatás

A metronóm egyenletes, száraz ketyegése felrázta a szürke kabátos urat a szemlélődésből. Összecsattintotta a bőrmappáját, és elégedetten bólogatott a ritmusra, mintha csak egy jól szervezett hivatal várótermében állna. Meg volt győződve róla, hogy a rejtélyes szerkezet csupán a tulajdonos jelenlétét jelző, kissé divatjamúlt riasztóberendezés.
– Rendfelettes pontosság – mormolta, miközben a pultra helyezte a magával hozott, halványsárga átvételi elismervényt.
A papírlap azonban nem maradt mozdulatlan. A pult tölgyfája alól finom, vibráló remegés futott végig a felületen: odalent, a mélyben Henderson és az Antikvárius pánikszerűen próbálták elfojtani a 000/B szoba térbeli elszámolási mechanizmusát, amely a felettük megjelent új egyenleg láttán azonnal működésbe lépett. A vásárló mindebből csak annyit érzékelt, hogy az elismervénye lassan, komótosan elkezdett a nyitott főkönyv közepe felé csúszni, mintha a gravitáció váratlanul tízfokos lejtőt kapott volna a pulton.
– Ó, hát automatikus iktatás! – mosolyodott el a férfi, lenyűgözve az antikvárium rendhagyó, ám láthatóan hatékony ügyfélfogadási rendszerétől. Nem gyanakodott semmire, még akkor sem, amikor a pult alatti padlódeszkák r réseiből vékony, dohos porsugár csapott fel, kísértetiesen emlékeztetve egy elfojtott, rémült nyögésre.
A metronóm ekkor váratlanul gyorsabb ritmusra váltott. A látogató elégedetten benyúlt a kabátzsebébe a tolláért, miközben a lába alatt a csigalépcső legfelső foka csendben süppedni kezdott.