110/4. A 000/B szoba — A fordított törlesztés

Az Antikvárius térdre ereszkedett, s a szemüvegét megtörölve közelebb hajolt a réztáblához. A vésés apró, hivatalos betűi tisztán látszottak: „000/B. SZ. IRODA — TÉRBELL PÓTHITEL ÉS TERÜLETKORREKCIÓ”.
– Hitel? – sziszegte Henderson, s a hangja megcsuklott a dühös tehetetlenségtől. – Mi nem kértünk semmiféle kölcsönt! A ház használt minket, nem mi a házat!
– A felhalmozott hiány nem vélemény kérdése, Henderson – vágott vissza az Antikvárius vágó, éles hangon, miközben óvatosan rálépett a csigalépcső első fokára. A hideg vas megnyikordult a talpa alatt, de megtartotta. – A leltári egyensúly hiánya törlesztést követel. Ha nem lefelé megyünk, a maradék padló is megszűnik alattunk.
Lassú, elkeseredett léptekkel ereszkedtek lefelé a sötét, csigavonalban tekergő lépcsőfokokon. A falak mentén vastag, nehéz kötegekben futottak a szürke papíradatfolyamok, mintha maga a vakolat is elszámolási bizonylatokból épült volna fel. A mélyben sárgás, dohos fény derengtek.
Amikor elérték a lépcső alját, a 000/B jelű szobába jutottak. A szűk helyiség közepén egyetlen szürke fémíróasztal állt, rajta egy halkan kattogó iktatóbélyegzővel és egy vastag bőrkötésű főkönyvvel. A kifüggesztett szabályzat szerint a térbeli póthitel törlesztési feltétele pofonegyszerű volt: minden hiányzó alapterületért cserébe pontosan hatvan percnyi fizikai jelenlétet kellett ledolgozniuk.
– Hatvan perc? – horkant fel Henderson fanyar megkönnyebbüléssel. – Az semmi. Egy óra múlva kisétálunk.
A falon függő rézóra mutatója azonban abban a pillanatban éles kattanással hátrafelé kezdett lépkedni. A dohos levegőben halk, száraz kaparászás zaja támadt az irattári polcok mögül.