110/5. A visszaszámláló rézóra — A ledolgozott hiány

A rézóra visszafelé forgó mutatója minden egyes kattanással egy teljes percet törölt el a múltból. Henderson izzadó tenyérrel szorította a szürke fémíróasztal szélét, miközben a falak réseiből felszálló dohos por lassan megült a vállukon.
– Ha a mutató eléri a nullát, a törlesztés teljesítve – suttogta megbicsakló hangon az Antikvárius, és szemüvegét igazgatva a félhomályba bámult. – A visszafelé múló idő leírja a hiányt.
A polcok mögötti kaparászás elült. A szobát nehéz, viaszos csend ülte meg, amíg az óra számlapján a nagymutató át nem lendült a legfelső álláson. Éles, gépies gongszó csattant a szűk falak között, s az iktatóbélyegző magától a nyitott főkönyvre sújtott.
Henderson megkönnyebbülten sóhajtott fel, és a csigalépcső felé fordult.
– Látja? Semmi ördöngösség – nevetett fel idegesen. – Csupán pontos könyvelés.
Ám amikor a lépcsőfokra hágott, a lába nem talált szilárd felületet. A 000/B szoba padlója nem szétnyílt, hanem egyszerűen tiszta, papírillatú semmivé simult. A visszafelé pörgő hatvan perc nem a büntetést törölte el, hanem a két férfi jelenlétét az épület történetéből: a törlesztést a saját alapterületük átengedésével teljesítették.
Pár pillanattal később a fémíróasztalon álló főkönyv magától becsukódott. A vastag bőrkötés belső oldalán két új, apró bélyegzőnyom derengtem fel, épp csak annyi helyet foglalva, mint két vékony porszem.
Az emeleti antikvárium csendjében, a sötét tölgyfa pult szélén ekkor halkan megszólalt egy kis rézcsengő.