110/3. A bársonyfüggöny — A felületi rezonancia

Az Antikvárius arca vörösre gyúlt a méregtől. Nem bírta tovább a feszült hallgatást: megragadott egy nehéz, dohos bársonyfüggönyt a sarokból, és tiszta dühből a kopogó padlódeszkákra hajította.
– Ez nem akusztikai hiány, maga együgyű! – sziszegte vágó, éles hangon Hendersonnak. – Ez egy egyszerű felületi rezonanciateszt! A ház csupán a saját szerkezeti merevségét ellenőrzi a visszhangok alapján.
Hendersonnak megkönnyebbült a tekintete, s a hamis elmélet azonnal logikusnak tűnt számára. Szaporán rálépett a bársonyfüggönyre, teljes testsúlyával préselve a szövetet a deszkákra. A fémkörmös kopogás abban a pillanatban elnémult.
– Látja? – jegyezte meg Henderson fanyar diadallal, éles sziszegéssel. – Csupán mechanikus vibráció volt. A fizikai fojtás elnyelte a hátralékot, a könyvelés lezárult!
A magabiztosságuk azonban alig tartott két másodpercig. Az íróasztalon álló üvegnehezék nem állt meg; éles, üveghangú csisszenéssel kísérve tisztán kettéhasadt.
A bársonyfüggöny alatt a padlódeszkák visszavonhatatlanul szétnyíltak. A feltáruló sötét nyílásból jéghideg huzat csapott fel, s a porból egy öntöttvas csigalépcső legfelső, dohos foka bukkant elő, amelyre apró, rézből csiszolt táblát csavaroztak.