109/6. A törlesztett alapterület — A nullázott egyenleg

A csengő tiszta villanása gyorsabb léptekre sarkallta őket. Henderson szinte ügetve haladt előre a dohos lejtőn, míg az Antikvárius kimért, precíz ritmusban követte, kínosan ügyelve rá, hogy a mennyezet egyetlen milliméternyit se ereszkedjen lejjebb. A szalag lyukasztó kalapácsai őrült tempóban kattogtak, ahogy lépteik mozgási energiája folyamatosan törlesztette a felhalmozott térbeli kamatokat.
A lejtő alján egy apró, sárgaréz korláttal szegélyezett kiadóablak állt. A felette lógó csengő utolsót kondult, majd a szerkezet egyetlen éles kattanással leállt. A gépezetből kiugrott egy száraz papírcsík, amin gépelt betűkkel a következő állt: „A térbeli póthitel teljes tőkeösszege amortizálva. A felhasznált alapterület megsemmisítve.”
Henderson megkönnyebbülten sóhajtott fel, ám abban a pillanatban a mögöttük húzódó járat egy köhögésszerű szisszenéssel összébb ugrott. A téglafalak mint egy harmonika préselődtek egymáshoz, és a lökéshullám átpréselte őket a kiadóablak alatti keskeny nyíláson.
Amikor a por elült, Henderson az Antikvárium hátsó szobájának parkettáján találta magát, közvetlenül az íróasztal mellett. A titkos lépcsőnek és a lejtőnek hűlt helye volt: a kölcsönvett helyiség a törlesztés során önmagát felemésztve nullázta le a tartozást.
– A könyvelés hibátlan – jegyezte meg az Antikvárius, miközben nyugodtan leporolta a kabátját. – A hitel összegét maga a tér fizette ki.
Az íróasztal szélén ekkor halkan megkordult egy nehéz, csiszolt üveg levélnehezék, amelynek mélyén hűvös, szürkés köd kezdett kavarogni.