109/5. A dohos lejtő — A felülbírált igazgatás

A lejtős folyosó dohos gőzt árasztott, a mennyezeti csövek falán pedig finom, olajos pára csapódott ki. Henderson óvatosan tette egyik lábát a másik után, miközben a mögöttük hagyott falburkolat egy tompa, végleges kattanással záródott vissza. A visszahajló rés helyén újra a sima téglafal állt, világossá téve, hogy az ingyenes visszakanyarodás opciója lejárt.
A fémes kattogás forrása egy alacsony, boltozatos fülkéből eredt. Ott, egy sárgaréz állványra szerelt, bonyolult fogaskerék-rendszer felett apró kalapácsok ütögettek egy folyamatosan tekergő, lyuggatott papírszalagot. A gép mellett egyetlen tisztviselő sem ült, mégis mérnöki precizitással regisztrálta a jövevények súlyát és mozgását.
– Ez egy mechanikus területi főkönyv – jegyezte meg az Antikvárius, és szemüvegét igazgatva a szalag fölé hajolt. – Úgy tűnik, a törlesztési periódusban a mozgási energia is elszámolható tételként szerepel.
Henderson meglepődve nézett le a saját cipőjére. Amint tétován visszalépett egy fél araszt, a lyukkártyás szerkezet azonnal felgyorsult, és a fejük felett húzódó vakolatból baljós, súroló hang hallatszott. A járat mennyezete észrevehetően megereszkedett egy centimétert.
– Ha jól értem – mormolta Henderson –, ha előre haladunk, csökken a tőketartozás, de ha megállunk, a mennyezet veszi át a csődbiztos szerepét.
– Pontosan, Henderson – bólintott az Antikvárius, és szárazon elmosolyodott. – A bürokrácia nem szereti a tétlenséget. A folyosó mélyén, a sűrűsödő homályban ekkor egy apró, sárgaréz csengő tiszta hangja kondult meg.