109/1. A nyitott lajstrom — A tiszta tisztség

Az acélajtó mögül kiszabadult levegő hűvös volt, és enyhe gépolajszag terjengett a félhomályos folyosón. Henderson gyanakvóan megtörölte az izzadt homlokát, miközben óvatosan kilépett a nyitott átjáróba, mintha a parketta bármelyik pillanatban újra leltárhiányt kiálthatna ki a talpa alatt.
– Nos, láthatja, Henderson – szólalt meg az Antikvárius, feltűnően gyorsan visszanyerve hűvös, szakmai méltóságát, miközben gondosan porolta le a zakója hajtókáját. – A bürokrácia, bár szigorú, mindig igazságos. A rendszer pontosan tudja, mikor ér véget az elszámolás.
Henderson a falra szerelt sárgaréz számlálóra pillantott, amely halkan kattogva tekerte tovább a sárgaréz tárcsákat. A kijelzőn a 'KÖVETKEZŐ MŰSZAK' felirat alatt most egy apró, fémesen csillogó névtábla fordult ki, amin gót betűkkel egy teljesen ismeretlen ellenőr neve állt.
Az Antikvárius az antikvárium hátsó szobája felé mutatott, ahol a sarokban álló, régen nem használt iktatóasztal alsó fiókja kattanva kipattant. A fiók mélyéről gőzölgő, frissen főzött feketetea és kétszersült illata áradt ki a huzatos szobába.
– Úgy tűnik, az ügyeleti rend már gondoskodott a váltás frissítőjéről – jegyezte meg az Antikvárius, és megfontolt léptekkel elindult az iktatóasztal felé. Henderson azonban megállt a küszöbön: a porceláncsésze mellett egy fémkarikán csüngő, megsárgult címkéjű kulcs feküdt, amin egy eddig nem létező szobaszám állt.