108/3. A szerves illeték — A hiánytalan elszámolás

Henderson hátrahőkölt a sziszegő acéltű láttán, és görcsösen a mellkasához szorította a kezeit.
– Képtelenség! – kiáltotta, hangjában a pánik és a felháborodás keverékével. – Nem fogom feláldozni a véremet egy dohos irattár miatt!
– Ön ette meg az irattári kekszet, Henderson! – förmedt rá az Antikvárius, miközben éles lépéssel hátrált a gép sugarából. – Maga okozta a leltárhiányt, a bürokratikus igazságosság megköveteli a törlesztést!
Mielőtt azonban Henderson elszaladhatott volna, a rézszerkezet belső fogaskerekei megreccsentek. A tű nem feléjük lendült, hanem precíz, gépies mozdulattal beleszúrt a piros folyadékkal teli üvegcsőbe, és a tartalmat – pontosan száznegyven gramm sűrű, meggyszirup szagú zselét – a fémserpenyőbe fecskendezte.
A gép halkan csilingelt, majd kinyomtatott egy utolsó, keskeny papírcsíkot: „Könyvelési tévedés. A hiányzó szerves anyag az irattár belső tartalékaiból pótolva. A leltár egyenlege: hiánytalan.”
Az Antikvárius megdermedt. A száznegyven gramm szerves hiány nem tőlük járt, hanem nekik. A nehéz tölgyfa láda fedele ekkor hatalmas csattanással magától visszacsapódott, mire az irattár súlyérzékelős padlója megkönnyebbülten felsóhajtott, és az acélajtó reteszei csattanva visszahúzódtak.
A kijárat kitárult. A sötét folyosó végén, a falra szerelt sárgaréz számlálón egy apró mutató lassan átbillent a 'TÖRLESZTVE' feliratról a 'KÖVETKEZŐ MŰSZAK' mezőre.