108/2. A sárgaréz nyugta — A téves kompenzáció

A csík halkan sercegve állt meg. Henderson türelmetlenül feltépte a halványkék papírt, mire az Antikvárius azonnal kiszakította a kezéből, hogy közelebbről tanulmányozza a keskeny margóra nyomtatott, szögletes betűket.
– „A kiegyenlítéshez szükséges tömeghiány: 140 gramm” – olvasta fel az Antikvárius, és szemöldöke fenyegetően összehúzódott. – Látja, Henderson? Egyetlen száraz irattári keksz száznegyven gramm! Ez nem étel volt, hanem öntöttvas tömörítvény!
– De a láda hetvennégy kiló! – horkant fel Henderson, és értetlenül méregette a behemót tölgyfa dobozt. – Hol van abban száznegyven gramm?
– A tehermátrix bürokráciája így működik – magyarázta az Antikvárius szakavatott, de feszült hangon, miközben áthatóan nézte a gép rugós mechanizmusát. – A láda az alaptőke, a hiányzó tömeg pedig a büntetőkamatsúly. Ha megadjuk neki a megfelelő értékű ellennyugtát, a rögzítőfék elenged.
Henderson morogva benyúlt a zsebébe, és előszedte a nehéz, sárgaréz zsebóráját. Ráhelyezte a cserépedény alakú fémserpenyőre, amely most emelkedett ki az írógép mögül. A gép gyorsan megremegve bekebelezte az órát, majd a papírszalagra újabb sor futott ki: „Fémszármazék elutasítva. A tétel csak szerves állagú kompenzációt fogad el.”
Az Antikvárius dühösen csapott a láda szélére.
– A szerkezet meghibásodott, tehetetlen bolond! Azt hiszi, bőrtokos könyvekkel tartozunk neki!
Ekkor a sárgaréz gép oldalán egy apró, rugós rekesz pattant ki, amelyből egy vékony, piros folyadékkal teli üvegcső és egy hajlított acéltű emelkedett a magasba.