107/4. A folyosói rézinga — A fáziseltolódás

A harmadik kondulásra a falikárpit mögül apró sárgaréz por hullott Henderson vállára. A kanál megállt a levegőben, de az Antikvárius szigorú pillantással intett: a rágást nem szabad felfüggeszteni, mert az iktatóóra azonnal reagál a rágóizmok tónuscsökkenésére.
– Ez nem a mi ütemünk – suttogta az Antikvárius, és óvatosan a szobaajtó felé surrant. A kulcslyukhoz szorította a szemét, miközben a folyosó deszkái mélyen, ritmikusan nyikorogtak. – A házkezelőség valószínűleg áthangolta a szomszédos szárny ellensúlyait. A harmadik emeleti szabóság túl sok gyapjút halmozott fel, és a statikai egyensúly átbillent.
Henderson a tálból hörpölt még egy kanál levest, majd a falnak támaszkodva követte az öregembert. A folyosó sötétjében a gázlámpák fénye nem vibrált, hanem nyúlt, mint az olvadó viasz. A lépcsőforduló felett egy vaskos, olajozott sodrony ereszkedett alá a padlás irányából, a végén egy embernagyságú, simára csiszolt rézgömbbel, amely komótosan lengett a két fal között.
– Látja? – mutatott felfelé az Antikvárius halk sziszegéssel. – A szerkezet felderíti a hiányokat. A rézgömb minden kilengésnél kiszámítja a folyosó dőlésszögét. Bármiféle eltitkolt tömegeltolódás azonnal lelepleződik.
A rézgömb pontosan Henderson mellkasa előtt állt meg egy tizedmásodpercre. A polírozott fémfelületen a férfi tükörképe csodálatosan vékonyra, majd groteszkül kövérre torzult, ahogy a gravitációs kompenzátor visszalendült.
A gömb alsó peremén ekkor egy apró, nyitott rekesz csillant meg, amelyből megfeketedett sárgaréz gombok szivárogtak a parketta réseibe.