101/5. Az üvegcső titka — A szilárd folyadék

Henderson lassan közelebb hajolt, de a gőz azonnal áthatolhatatlan szaggal vonta be a cső környékét: a levegőben hirtelen ánizs és régi petróleum keveréke terjengett.
– Ez meg miféle folyékony zálog? – kérdezte a férfi, s óvatosan hátralépett a gőzölgő sínektől. – Remélem, nem nekem kell meginnom.
– Bármennyire is csábító elképzelés, Mr. Henderson, ez egy hatósági hitelesítő reagens – felelte az Antikvárius szárazon. Fiókjából egy patinás rézcsipeszt halászott elő, s azzal emelte ki az apró fiolát a kiskocsi mélyedéséből. – A kilencvenhatos számú zálogrendelet értelmében a hiányzó alkatrész fizikai jelenlétét egy folyadékkristályos pecséttel lehet kiváltani, amennyiben a kintlévőség meghaladja a negyven évet.
Henderson gyanakvóan figyelte, ahogy az idős ember a nyitott főkönyv fölé tartja az üvegcsövet. A dugó óvatos kihúzása után egyetlen kékes cseppet ejtett a papírból kiemelkedő réz nyomdafejre. A csepp azonnal szétterült a teáskanna-formán, s halk sercenéssel magába szívta a gót betűs tételeket.
A megsárgult oldal fémmentesült, a folyadék pedig a szemük láttára dermedt meg egy átlátszó, fognélküli üvegkulccsá, amely tehetetlenül gurult le a könyv lapjáról, egyenesen a parkettára.
A kulcs a szoba sarkában álló nehéz tölgyfaszekrény alá gurult, ahonnan azon nyomban tompa, szabályos kopogás hallatszott, mintha egy eltemetett ingaóra próbálna ritmust tartani a padló alatt.