101/2. A garanciális letét — A visszaadott alkatrész

Henderson egy pillanatig tétovázott, majd elszántan átlépte a küszöböt. Az antikvárium alatti alagút hűvös, dohos levegője azonnal körülölelte őket, a homályból pedig szilárd kontúrok rajzolódtak ki: egy apró, sárgaréz kereken gördülő kiskocsi közeledett a síneken, mintha egy láthatatlan, óraműves raktáros tolta volna előre.
– Úgy tűnik, a letét nem árulja el előre az értékét – suttogta Henderson, miközben zseblámpája fénykévéjét a közeledő járműre irányította. A kiskocsi tetején egy súlyos, polírozott puszpángfa doboz nyugodott, amelyet bürokratikus alapossággal lepecsételt viaszcsíkok borítottak.
Az Antikvárius halkan megköszörülte a torkát, és önkéntelenül hátrébb lépett egy fél lépést. – Helyes, helyes... A negyven évvel ezelőtti letétek általában komoly kamatlábbal forgó műtárgyak. Lehet, hogy egy elfeledett reneszánsz csillagászati eszköz, vagy egy ritka kézirat.
A kocsi fémes csikordulással megállt pontosan a lábuk előtt. A fa doboz fedele egy rugó halk pattanásával magától felpattolt. A bársonybélésen azonban nem drágaköves asztrolábium feküdt, hanem egyetlen, alaposan átolajozott, nehéz öntöttvas teáskanna-fogantyú, rajta egy gondosan kitöltött sárga cédulával: *„Kicserélve 1986-ban. Elveszettnek hitt garanciális pótalkatrész.”*
Henderson lassan átemelte a tekintetét a vasdarabról az öregúrra, akinek a mosolya pillanatok alatt fagyott szakszerű kővé. – Tehát a komplett hidraulikus hálózatot, a padló alatti fogaskerekeket és a negyvenéves hőtani törlesztést... egy hiányzó teáskanna-fül miatt működtették?
Az Antikvárius mély lélegzetet vett, s visszanyerte megszokott, kimért tartását. – A garanciális feltételek precizitása mindig is a cégérünk büszkesége volt – mondta hűvösen, majd benyúlt a dobozba. Ám mielőtt megérinthette volna a vasdarabot, az alagút mélyéből egy újabb, még mélyebb fogaskerék-zúgás lendült mozgásba.