100/4. A karbantartási hitel — A lejárt törlesztő

A mélyből jövő gong kongása még ott rezgett a levegőben, amikor a padló tölgyfalécei alól nem a várt hűsítő gőz, hanem egy precíz, óraműszerű mechanika gyors kattogása áradt ki. Mr. Henderson hátrahőkölt, amint a reszelős sárgaréz mutató egyetlen rántással visszalendült a nullára.
– Látja? A fékrendszer reagált a folyadék súlyára – jelentette ki az Antikvárius megkönnyebbült, bár némileg bizonytalan mosollyal, miközben próbálta letörölni a port a térdéről. – A mechanikai egyensúly helyreállt.
A falból azonban hirtelen fémes csikordulás hallatszott. A lambéria alján egy addig észrevétlen, apró rézablak csapódott fel, és egy rugós szerkezet lendült ki belőle, végén egy nehéz, festékes bélyegzőfejjel. A kar gépies pontossággal csapott rá a Henderson kezében lévő, csontszínű tervrajz alsó sarkára.
A papíron, a friss kék tinta alatt tökéletesen kirajzolódott az Antikvárius gyerekes, kuszált kézjegye – pontosan az az aláírás, amelyet alig néhány perccel ezelőtt jelentéktelen, fiatalkori tévedésként próbált elbagatellizálni.
A bélyegző nyomán felbukkanó gépelt sor így szólt: „Törlesztő adag elfogadva. A negyvenéves karbantartási hitel türelmi ideje lejárt.” A teafőző-illatú gőz nem a hűtést szolgálta, hanem az utolsó részlet kifizetésének elismerését. Az ajtózár nyomban kattant, s a külső retesz magától félresiklott.
Henderson némán meredt a papírra, miközben a kabátzsebében lapuló sárgaréz henger mélyén valami ütemesen ketyegni kezdett.