Zárlat a mélyjáróban

L656 intése még benne lebegett a párás levegőben, amikor a fejük feletti vastag, szigetelésükből kivetkőzött kábelkötegek zúgni kezdtek. A kolónia túlterhelt hálózata nem bírta a mélyjárati elosztók egyenetlen terhelését: a betonfalra szerelt, rozsdás trafódoboz éles sziszegéssel szórta a szikrákat a nyirkos padlóra. A vibrálás átjárta a szűk járatot, a fali izzók vöröses fénye pedig fenyegetően pislogni kezdett.
János-G534 egyből a falba süllyesztett vezérlőhöz lépett. A kopott mutató már a veszélyes piros mezőben remegett – ha a rendszer automata védelme leold, az elosztóközpontban azonnal riasztást kapnak az Őrszemek, és a kimaradás pontos helyét is kirajzolja a kijelző.
– Átcsapolás van a felsőbb szektorban, megeszi az összes tartalékot! – sziszegte János, miközben gőzölgő szigetelőcsipesszel próbálta kézzel áthidalni a túlhevült relét. Izzadtság cseppent a forró acélra, ami sercegve csapódott fel.
Alinda hátralépett L656 mellé. A lány haragja mostanra dermedt feszültséggé szelídült, ahogy a zúgó dobozból áradó ózonszag betöltötte a járatot. A nagymama csöndben szorította össze az ajkát, kezét a fal rideg betonjának támasztva. L656 szorosan fogta a szerszámos táskát, készen arra, hogy a sötétben is utat vágjon nekik, ha a hálózat végleg összeomlana.
János egyetlen határozott rántással kiiktatta a főkapcsolót. A vakító szikrázás megszűnt, de a járatot vaksötét borította el – csak a vészvilágítás egyetlen halovány szálkafénye maradt meg, megmutatva a továbbvezető lejtőt.