Vörös lencsék árnyékában

A szűk fémcsövek mentén a meleg levegő lassan alábbhagyott, ahogy Alinda követte az átvezető vezetékek vonalát. A mögötte hagyott C szektor zűrzavaros moraja elhalványult, felváltotta a mélyben lévő generátorok tompa lüktetése. A lány szorosra zárta magán a kopott kabátot, s ujjai görcsösen szorították a rézlemezt, amit L656 csúsztatott a kezébe.
János az L szektor fűtőkarbantartói között dolgozott – abban a lezárt övezetben, ahová a C szektor lakóinak szigorúan tilos volt az átjárás. A kolónia merev napirendje szerint az egységek közötti kapcsolat elvehetett minden fejadag-jogosultságot. Alinda mégis haladt előre a csővezetékek hálójában, mert a rettegés mögött felizzó vágy nem engedte, hogy visszakozzon.
A szervizjárat végén egy zúzmarás fémrács zárta el az utat. A túloldalon az L szektor nyirkos, szűk folyosója húzódott, ám a zsilipkapu előtti térben két őrszem teljesített szolgálatot. A gépi alakok vörös optikai lencséi szisztematikusan pásztázták a homályt.
– Szektoriális áthaladás megtagadva – hallatszott a mennyezeti hangszóróból a gépies monológ.
Alinda visszahúzódott a nyomásszabályozó szelep árnyékába. A szíve vadul kalapált. A gépek nem ismertek irgalmat, de odabent, a gőzkimetsző mögötti fülkénél hirtelen meglátott egy ismerős, hajlott alakot. János volt az. Alinda visszatartott lélegzettel felemelte a rézlemezt, és óvatosan megkocogtatta vele a fémcsövet.