Túlterhelt ívfény

A borostyánsárga derengésbe lépve a forróság szinte azonnal rájuk nehezedett. A generátoregység padlólemezei ritmikusan rázkódtak a mélyben forgó nehéz dinamók ütemére, a sűrű levegőben pedig égett szigetelés és éles ózon szaga terjengett. János nem vesztegette az időt: a falra szerelt, elhasznált főelosztó panelhez lépett, ahol a régi, plombálatlan rézsínek futottak.
– Húzd beljebb! – kiáltott hátra Alinda Gábor bácsinak, miközben átkarolta a szótlanul reszkető L656-ot. A rémült lakó riadtan tapadt a csövekhez, ahogy a fejük feletti vezetékek mentén sercegve, vészjósló kék kisülések futottak végig.
A megkerült áramkör hirtelen terhelése miatt a szektor energiafogyasztási mérői vörösbe csaptak. János dühösen rácsapott egy szigetelt gombra, de a túlkoros hálózat nem bírta a nyomást. A biztosítékok sípolva tiltakoztak, a feszültségingadozás pedig visszahatott a felsőbb szintű fülkékre is: a pedálos dinamók ellenállása hirtelen megnőtt, a hálózat a túlterhelődés határára sodródott.
– A hálózat zárlatos lesz! – sziszegte János, miközben a szikrázó csatlakozót próbálta kézzel helyreigazítani. – Ha lecsap az automata védelem, az egész szektor sötétbe borul, és az Őrszemek másodpercek alatt bemérik a szivárgás helyét.
– Nem érdekel a hálózatuk! – vágta rá Alinda vágó éllel a hangjában. – Terheld túl a fősínt, és nyisd ki a lenti zsilipet! Nem állhatunk meg most.
János egy nehéz vasrúddal rácsapott a feszültségosztóra. A vakító ívfény egy pillanatra elszívta a levegőt a szűk térből, ám az áramkör megszakadt, és az alsó szint felé vezető acélretesz végre fémes csattanással kioldott.