Túlterhelt impulzus

A mennyezeti villanyvezeték hirtelen éles, sercegő hangot adott ki, s a raktár homályos fénycsövei többször egymás után kimaradtak. A padló alatt húzódó fővezeték mély, fémes vibrációja remegtette meg a rozsdás lemezeket: a C-szektor túlterhelt hálózata elérte a kritikus határt. A dinamók túlhajtott energiája visszaszáguldott a rendszerbe, zárlattal fenyegetve az egész szekciót.
János azonnal a falra szerelt analóg nyomásmérőhöz lépett. A mutató vadul kalimpált a vörös mezőben, jelezve, hogy a feszültségcsúcs perceken belül kiütheti a szektor automata biztosítékait. Ha a rendszer leáll, az elszigetelő zsilipajtók önműködően lezárnak, és rászorulnak a régi raktárra.
– A hálózat nem bírja tovább – mondta János fojtott hangon, miközben a veszélyjelző sárga fénye rávetült riadt arcára. – Ha lecsap az automata, percekre elmegy az áram a csatornákban is.
A nagymama összerezzent a transzformátorok növekvő zúgásától, de Alinda nem hátrált meg. A lány szeme előtt a vibráló fények nem a bukást, hanem a rendszer sebezhetőségét bizonyították. Rádöbbent, hogy a kolónia mesterséges gépezete sem tévedhetetlen; a túlhajszolt energia mögött ott rejlik a rés a pajzson.
Gyors mozdulattal visszakapta a fémlemezről az emléktárgyat, majd Jánosra nézett. A félelem helyét átvette benne az a szilárd meggyőződés, hogy a sötétség nem börtön, hanem lehetőség.
– Amikor a hálózat leáll, az L656-os szektor bypass-szelepe tíz másodpercre kinyit – mutatott a járat mélyére Alinda, hangjában a megállíthatatlan továbbhaladás dacával. – Ez az egyetlen esélyünk, hogy átjussunk.