A zsilip nyílása

A szekció világítása pontosan abban a pillanatban aludt ki, amikor a mennyezeti dobozból finom füstcsík szállt fel, mintha a kolónia központi agya maga is belátta volna: mára elég volt a pedálozásból. A koromsötétben csupán a zsilip mechanikus kattogása jelezte a tíztagú visszaszámlálást.
– Mozgás, mielőtt az L656-os retesz ránk zárja a holnapi normát! – sziszegte Alinda, és megmarkolta János könyökét.
János-G534 nem szerette az improvizációt, különösen sötétben nem, ahol az emberi méltóságot leginkább a rozsdás csövekbe való befejelés veszélyeztette. Ennek ellenére vakon követte Alindát, míg a nagymama a háttérben fojtott morgással kísérte a kolónia teljes műszaki vezetőségének felmenőit.
A bypass-szelep fémes nyílása halkan sziszegett. A nyílás alig volt szélesebb egy jobbfajta szintetikus gulyáskonzervnél, így az átjutás nem annyira hősi tettre, mint inkább megalázó préselődésre hasonlított. János próbálta megelőzni Alindát, hogy óvja a lányt, de Alinda határozott könyökléssel tette tisztába a haladási sorrendet.
– Emberi dolog a lovagias lovagolgatás, János, de most a fejed akad be! – csattant fel a lány, ahogy átfúrta magát a szűk résen.
A zárólemezek csapódása mögöttük elvágta a főcsatorna zúgását. Az L656-os szektor átmeneti járatában a pornak is más szaga volt: hiányzott belőle az őrszemek ózonos fertőtlenítője. Három csapzott alak állt a félhomályban, és bár mindhárom dühtől lihegett, az összeomlott hálózat túloldalán először érezték úgy, hogy nem a gépezet alkatrészei, hanem önálló, bosszús lények.