Titkos villanás a gépek között

A kábelek sziszegése végre elült, a fülke sárgás fénye pedig tompa, de egyenletes izzásba csillapodott. Gábor bácsi megtörölte izzadt homlokát, s a kapcsolótáblára pillantva élesen intett Jánosnak.
– Ennyi időnk volt – mormolta a férfi. – A C-szektor elosztója visszaállt, de a hálózati naplóban ott marad az ingadozás. Ha az Őrszemek lekérdezik a regisztert, tudni fogják, hogy csapoljuk a rendszert.
Alinda lassan leeresztette a karját, a forró áthidaló drót még szagolt a kezében. A sarokban a Nagymama óvatosan nedves rongyot szorított a sérült 84-es alany lüktető halántékára. A férfi dühösen elrántotta a fejét, szemeiben tehetetlen indulat izzott, ahogy a kolónia megszokott, mély morajlása újra betöltötte a szűk teret.
– 2050 óta... – suttogta Alinda, ahogy odafurakodott a Nagymama mellé. – Kétezeraötven óta zárva élünk idebent. Dédapáink óta egymásra örökítjük ezt a fémládát. Nekünk ez az egyetlen otthonunk, mégis olyan, mint egy börtön.
– De a vérünk nem gépcsőben folyik, kislányom – válaszolta halkan a Nagymama.
Alinda lejjebb hajtotta a fejét, s a hangja halkabbá, álmodozóvá vált.
– Tegnap a generátor-egységnél... láttam L656-ot – súgta oda a Nagymamának. – Rám nézett a pedálok mögül. Tudom, hogy a kolóniában tiltott a szerelem, az Őrszemek szerint az érzelem gyengíti a rendszert... De a tekintetében nem a kolónia hidegsége volt, Nagyika.