Feszültség a falakban

A fülke mennyezetén futó meztelen kábelek hirtelen sziszegni kezdtek, s a gyenge, sárgás fény vibrálva elhomályosult. A falakon végigfutott a kolónia megszokott, mély morajlása, de ezúttal a hálózat ritmusa megszakadt: a túlterhelt C-szektor energiaelosztója kétségbeesetten próbálta kompenzálni a csúcsidőszak terhelését.
– A biztosítékok... – suttogta János, és riadtan tapadt a vaságy széléhez. – Ha leáll az elszívó, a hőszenzorok automatikusan újraindulnak a folyosón.
Gábor bácsi a remegő kezeivel a kapcsolótábla felé nyúlt, ahol az elöregedett rézvezetékek szaga már betöltötte a szűk teret. A túlterhelt hálózat ingadozása nemcsak a lámpákat fenyegette, hanem az egyetlen védelmet is, amit a fülke vékony fémfala nyújtott. Ha a rendszer újraindul, az Őrszemek automatikus regisztere azonnal kimutatja a többletfogyasztást és a szabálytalan jelenlétet.
Alinda nem habozott. Az ágy alól előhúzta a régi manuális átkötőkábelt, amit még a dinamótermi műszakból mentett meg. Tudta, ha a fővezeték leég, odalész a szellőzés, és a sérült 84-es alany nem éli túl a fojtogató gőzt.
– Fogd a szigetelést! – szólt hátra Jánosnak feszült, szaggatott hangon.
Miközben a szikrázó csatlakozóhoz nyúlt, a feje felett húzódó szellőzőnyílás felé pillantott. Odakint, a mérföldekkel feljebb terpeszkedő puszta felett most is fújt a szél – az a szabad, határtalan szél, amiről a Nagymama annyit mesélt. Alinda ujjai összerándultak a forró fémcsipeszen, de nem engedte el. Egyetlen pontos mozdulattal áthidalta a túlterhelt kört, s a fény villódzása elcsendesedett. A hálózat kibírta, de a visszaszámlálás elkezdődött.