Tiltott rezdülések — új hang

Ahogy maguk mögött hagyták az ellenőrző pontot, a csőfolyosó nyirkos homálya nyelte el őket. János-G534 intett a lánynak, hogy lépjen közelebb a fémfalhoz, messze a szellőzők suttogó zajától.
– Biztonságban vagy, Alinda – suttogta fojtott, szaggatott hangon a férfi. – De a Sentinel-járőrök útvonalai kiszámíthatatlanok. Szedd a lábad!
– Köszönöm, János – válaszolta Alinda remegő szájjal, miközben a hideg falak mentén osonva követte az idős karbantartót. – Nagymama már bizonyára aggódik.
Megálltak az L lakó szektor egyik szűk, félreeső ajtója előtt. János halkan bekopogott a megszokott ritmusban. Az ajtó nehezen sziszegve tárult ki, s a derengó belső fényben feltűnt Nagymama szikár, egyenes tartású alakja. Tekintete rögtön a férfira szegeződött, s a hangja a kolónia szigorú szabályait idézve elutasítóan, hűvösen csattant:
– Már megint kockáztatod az azonosítódat, G534-es? A kolónia törvényei tiltják a szektorok közötti magánakciókat.
– Nem hagytam volna ott a lányt – felelte János halkan, s miközben beszélt, egy apró, műszaki szövetbe csomagolt plusz adag tápanyagot csúsztatott az asszony kezébe.
Nagymama szigorú vonásai egyetlen pillanatra megenyhültek. Bár a tisztviselők előtt mindig elutasította az idős férfit, szemeiben megcsillant a rejtett, meleg hála. Titokban ő is tisztelte és kedvelte Jánost, még ha a felesleges érzelmektől óvó rendszerszabályzat miatt ezt soha nem is ismerhette el nyíltan.
– L656 is a dinamók nél dolgozik ma éjszaka... – súgta Alinda halkan a nagymamájának, miközben a küszöbön belülre lépett. – Bárcsak láthatnám, de a Generátor egységekben tiltott a szerelem.
Nagymama intett a lánynak, hogy hallgasson, s gyorsan behúzta az ajtót. János kívül maradt a sötétedő folyosón, vigyázva az álmukat, a tiltott emberi melegség utolsó szikráját őrizve a fémváros szívében.